Mosatni indult a Ladát a sofőr, de nagyon megbánta – videó
Az orosz vagányok sosem tanulnak mások hibájából.
hvg.hu
Egészen hosszú listát lehetne megtölteni azokkal az esetekkel, amikor egy sofőr úgy gondolta, hogy az átlagosnál jobban tud vezetni, aztán az első kanyarnál/manővernél kiderült, hogy mégsem. Az oroszok élen járnak ezen a téren, valamiért mintha a szokásosnál is jobban szeretnék feszegetni a határt.
Az alábbi videóban szereplő fiatal sofőr sem lóg ki a fent említett sorból, ő éppen mosatni indult a Ladájával – de úgy, mintha ő lenne James Bond. Meg is lett a dolog eredménye: kifelejtette a számításból, hogy az épület árnyékos oldalán nem olvad fel az aszfaltra fagyott vízréteg, így aztán rövid úton a mosó falába csapódott.
A baleset még így is szerencsésen végződött, az egyik kézimosóban ugyanis pont az egyik kocsit öblítették le. Ha pár centivel arrébb csúszik a Lada, telibe találja azt is, és lehet, hogy a tulajdonosát is.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.