Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ember nem küzdött még annyit a motorral, mint ő.
Az orosz közlekedésről általában mindenkinek ugyanazok a dolgok jutnak az eszébe: öntörvényű sofőrök, akik szeretnek rendet tenni, ha nekik valami nem tetszik. A másik, hogy az emberek előszeretettel ülnek autóba egy kis poharazgatás után, aminek – talán nem túl meglepő módon – sokszor baleset lesz a vége. Most ez utóbbit rögzítette egy fedélzeti kamra, azzal a különbséggel, hogy nem autót, hanem motort próbált vezetni a sofőr.
A felvételen alapján úgy tűnik, a motorosnak semmilyen komolyabb nehézséget nem okoz, hogy eljusson a kereszteződésig, és még meg is áll a piros lámpánál. A baj épp itt kezdődik, állva ugyanis már nem képes megtartani a motort, így némi kacsázás után nemes egyszerűséggel elvágódik. A vesszőfutása viszont csak ekkor kezdődött el igazán, ugyanis megpróbált visszaszállni a gépre, de ez nem igazán akart neki sikerülni. Nem is értjük, miért.
Még több videóért kattintson ide. Ha máskor is szeretne tudni hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.