Háromszor is ellopta ugyanazt a robogót a tolvaj a VIII. kerületben - hát ez meg hogy lehet?

Október 24-én és november 4-én is ugyanazt a robogót lopta el egy férfi a VIII. kerületi Tavaszmező utcából. A rendőrök mindkétszer megtalálták a járgányt. Amikor a visszajáró harmadszor is felült a robogóra, sikerült elfogni.

  • hvg.hu hvg.hu
Háromszor is ellopta ugyanazt a robogót a tolvaj a VIII. kerületben - hát ez meg hogy lehet?

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki többször ellopott egy robogót Józsefvárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden. A 32 éves dögei lakos ellen lopás gyanújával nyomoznak.

A gyanú szerint a férfi október 24-én 0 óra 40 perc körül, majd november 4-én 19 óra 30 perc körül is ellopott egy robogót a VIII. kerületi Tavaszmező utcából. A motort a rendőrök mindkét alkalommal megtaláltak és visszaadtak a tulajdonosának.

De a gyanúsított november 5-én 5 óra 29 perc körül ugyanebből az utcából harmadszor is ellopta a robogót, és egy VIII. kerületi társasház belső udvarába vitte.

A nyomozók a térfigyelő kamerák segítségével azonosították a 32 éves férfit, majd a VIII. kerületi Dankó utcában elfogták. A robogót is visszaadták a tulajdonosának – ismét.

A más robogójához ragaszkodó férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.