Nem volt szívbajos a motoros rendőr, simán leszorította az útról a bűnözőt – videó

Sajnos a rendőr sisakján lévő kamera harmatgyenge minőségben vette fel a videót, de a lényeg látszik, és így is elég kemény.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem volt szívbajos a motoros rendőr, simán leszorította az útról a bűnözőt – videó

A motoros rendőröknek alapvetően veszélyesebb egy üldözésbe bonyolódniuk, mint az autós társaiknak: egyrészt egy tűzharcban sokkal kiszolgáltatottabbak, másrészt pedig ha nagy sebességnél hibáznak, sokkal nagyobb a sérülés veszélye is. Ettől függetlenül teszik a dolgukat, és minden eszközt bevetnek, hogy megállítsák a bűnözőket.

Az alábbi felvételt egy brazil rendőr sisakkamerája rögzítette, meglehetősen gyenge minőségben. Az viszont így is kivehető belőle, hogy néha igen közel mentek el egy-egy autó mellett, nem kis kockázatot vállalva. A bűnözőnek egy darabig nagy volt az előnye, majd egy ponton hibázott, így a rendőr utolérte. A legkeményebb rész viszont csak ezután jött.

A rendőr simán kilökte a bűnöző motorját, hogy az egy parkoló autóba csapódva álljon meg. Mivel épp nem volt túl nagy a sebesség, így a baleset sem volt túl nagy, a bűnöző már ismét nyeregbe akart szállni, amikor odaérve sikerült ezt megakadályozni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.