Megszokhattuk már, hogy ha felbukkan egy 1950-es vagy ’60-as években gyártott Ferrari valamelyik neves aukción, akkor csak úgy röpködnek a milliós licitek, természetesen dollárban vagy euróban számolva. Ez az RM Sotheby’s januári rendezvényén sem lesz másképp, ugyanis kalapács alá kerül egy 1961-es Ferrari 400 Superamerica SWB Coupe Aerodinamico, ami egyike azon 32 példánynak, amit az olaszok az amerikai piacra készítettek.

Az álomszép kupé orrában a ritkaságnak számító 4.0 literes Colombo V12-es motor dolgozik 340 lóerővel, amely a maga korában egészen kiemelkedő értéknek számított, ahogyan az is, hogy négy tárcsafékkel szerelték, így nem csak száguldani lehetett vele, de szükség esetén meg is tudott állni a piros lámpánál. Az eladásra kínált példány valószínűleg tökéletesen hozza az újkori teljesítményét, hiszen a képek alapján jobb állapotnak örvend, mint amikor kigurult gyárból. Hogy ez kinek köszönhető, és hány év munkája ment rá a felújításra azt egyelőre nem árulták el az aukció szervezői.
Azt viszont biztos, hogy több millió dollárért fog gazdát cserélni, ugyanis az elmúlt években meredeken megindult felfelé a típus árfolyama. Három éve még 3 millió dollár alatt is hozzá lehetett jutni, azóta viszont stabilan 4 millió dollár felett cserélnek gazdát, amely átszámítva nagyjából 1,2 milliárd forint közötti összeg. Ha így haladunk, lehet, hogy a szóban forgó darab akár az 5 millió dolláros álomhatárt is átlépheti.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.