Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy autós miatt borult oldalára egy teherautó november 9-én a Sokorópátka és Tényő közötti úton. A rendőrség segítséget kér az ismeretlen sofőr azonosításához.
November 9-én, 10 óra körül történt a baleset a 8309-es úton. Sokorópátka felől Tényő irányába haladt egy autó, amelynek egyelőre sem a rendszámát, sem a típusát nem ismeri a rendőrség.
Sokorópátkát elhagyva egy erősen jobbra ívelő kanyarban az autó valamiért átsodródott a szemközti sávba, ahol egy Scania hulladékszállító teherautó közlekedett.
A vétlen sofőr jobbra rántotta a kormányt, hogy elkerülje a frontális ütközést. Emiatt a jobb oldali laza padkán megcsúszott és az út melletti árokba hajtott, ahol a jármű az oldalára borult. Senki sem sérült meg. A balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.
A rendőrség cserbenhagyás gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen az ügyben.
Kérik, aki bármit tud a bűncselekménnyel kapcsolatban, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi u. 54.), vagy hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámon.
Az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanún, illetve a 107-es vagy a 112-es segélyhívókon is várják a bejelentéseket.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.