Nem túl gyakori, hogy egy BMW szalonból (vagy úgy általában bármilyen másik szalonból) fényes nappal akarjon valaki ellopni egy járművet, az alábbi videóban szereplő férfi azonban pontosan ezt tette.
A felvétel néhány nappal ezelőtt, december 30-án készült, de csak január 3-án került fel a Facebookra. A férfi saját kerékpárjával érkezett a szalonhoz, majd egy fához támasztotta le azt. Kisvártatva besétált az üzletbe, majd ahogy jött, úgy távozott – csak épp a szalon egyik kerékpárján.
A videót megosztó Sipos Dénes szerint a lopás a Hungária körút 95. szám alatti szalonban történt, és mint írja, a férfi bizonyára tévedésből vitte el a BMW e-Bike Limited Edition kerékpárt. "A jármű elég ritka, mindössze 4 darab került be az országba. Kiegészítésként megjegyezném, hogy kulcsok, a hálózati töltő, egyebek itt maradtak, tehát így használhatatlan a jármű körözés alatt, az elkövetővel együtt, valamint ez a kerékpár értékét tekintve nagy értéknek minősül, így bőven nem szabálysértés, azaz 1-3 év jár érte" – írta a bejegyzésében.
A videót néhány nap alatt több mint 160 ezren látták, így remélhetőleg hamarosan meglesz a tettes.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.