szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Challenger SRT Demon néven érkezik az új csúcsmodell, de egyelőre csak az április bemutató időpontja a biztos, további részleteket nem tettek még közzé.

Három éve kapható a 707 lóerős Dodge Challenger Hellcat, de azóta sem sikerült lepipálnia a konkurenciának a piac legerősebb izomautóját. A Dodge-nál viszont nem üldögélnek a babérjaikon, hanem még magasabbra teszik a lécet, ugyanis az áprilisban megrendezésre kerülő New York-i Autószalonon bemutatják az eddigi leggyorsabb csúcsmodellt, SRT Demon néven.

Dodge

Hogy műszakilag mire számíthatunk, azt egyelőre nem árulták el, mindössze annyit mondtak az újdonságról, hogy egy szűk szubkultúrának szánják, ahol tizedmásodpercek is számítanak. Ebből, és a korábbi kémfotókból arra lehet következtetni, hogy a Demont gyorsulási versenyekre szánják, szélesebb karosszériával, speciális gumiabroncsokkal és minimum 707 lóerős HEMI V8-as motorral szerelve. A típus neve egyébként a ’70-es években már szerepelt a Dart egyik kivitelén, illetve egy 2007-es tanulmányautót is bemutattak ezen a néven, de a mostani Demon sokkal extrémebb lesz.

Az április bemutatóig minden héten közzétesznek majd egy videót, amivel közelebb kerülünk a megfejtéshez. Az első ezek közül kissé erőltetettre sikeredett a ketrecből kiszabaduló robotszörnnyel, de reméljük, hogy az elkövetkezendő hetekben már konkrétumok is kiderülnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!