Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Lexus rendesen odatette magát, egy egyperces reklámmal készül a döntőre.
Hazai idő szerint február 6-án hajnali fél 1-kor ismét kezdetét veszi az egyik legjobban várt amerikai sportesemény, a Super Bowl, ami sorrendben már az 51. lesz. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a cégek pénzt nem sajnálva készülnek az eseményre, hogy reklámidőhöz juthassanak a döntő szünetében. A Lexus már biztosan képernyőn lesz, meg is mutatta, milyen szpotra számíthatunk tőle.
A reklámfilm a Man and Machnie, azaz az Ember és a gép címet kapta, ami meglehetősen leíró, ezzel ugyanis nagyjából el is mondták, mire számíthatunk a filmben. Lil Buck egy 2017-es Lexus LC 500-at táncol körbe igen művészi módon, közben pedig a vágóképek biztosítanak arról, hogy megértsük a mozdulat és az autó részei közti összefüggéseket.
Az autó egyébként a tavaly Detroiti Autószalonon mutatkozott be. A karakteres hűtőmaszk mögött, illetve a hatalmas motorháztető alatt a Lexus 5.0 literes, 32-szelepes, feltöltő nélküli V8-as motorja kapott helyet, amely 467 lóerőt és 528 Nm maximális nyomatékot juttat el a hátsókerekekhez a 10-fokozatú automata váltó segítségével. Mindezeknek köszönhetően az LC 4,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 60 mérföld/órás (98 km/h) tempóra, a végsebességét viszont nem árulták el, de biztosak lehetünk benne, hogy a 300-at verdesi.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.