Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Ilyet eddig csak a skandináv országok befagyott tavain láthattunk. Meg egyszer a Balatonon, de az elég rosszul sült el.
Egy kis kocsikázás a fagyos Duna-holtágon nem tűnik rossz mókának, és a képek alapján be is váltja a hozzá fűzött reményeket. Valaki Bogyiszlónál ment rá a jégre egy pickuppal – írja a 444.hu, amely a felvételre akadt. A másfél tonnás járművel mindenesetre nem csak bátorság kell, hogy valaki ilyet csináljon.
A Google térképe alapján, vélhetően a Bogyiszlónál lévő Holt-Duna a pontos helyszín. Vagyis állóvízről van szó, amely teljesen befagyott, de azért az ilyesmi sem életbiztosítás, talán még emlékeznek erre a balatoni történetre:
Beszakadt a balatoni jég két terepjáró alatt
A Balaton jegére hajtott hétfő éjszaka két terepjáró, de a jég beszakadt alattuk. A rendőrség szabálysértési eljárást kezdeményez az autó vezetői ellen. Az egyik járművet kedden délre sikerült partra vontatni.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.