szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyetlen nap alatt több mint 600 ezren nézték meg az esetről készült videót.

Amerika egyik közkedvelt televíziós műsora a Caught In Providence, amiben különböző jogi esetek kerülnek Frank Caprio főbíró elé. Caprio meghallgatja a vádlottakat, akik elmondják, mi történt pontosan és hogyan kerültek oda. A kirendelt védőügyvéd eközben igyekszik védeni őket, több-kevesebb sikerrel.

A napokban egy Sarah nevű nő jelent meg a bíróságon, mert tilosban parkolásért büntették meg. A hölgy Providence egyik utcájában, a Cushing Streeten parkolt le, ott azonban 8 órától 10 óráig tilos parkolni. Ez eddig rendben is volna, a bírságot azonban 9 óra 59 perc 58 másodperckor állították ki.

Amikor a főbírő megtudta, miről is van szó pontosan, maga sem hitte el, hogy ilyesmi előfordulhat. Ettől kezdve olyan szarkasztikus lett, hogy a közterületes adta a másikat. Sarah hozzátette, hogy nem állt szándékában szabálysértést elkövetni, az autó óráján ugyanis már 10 óra volt, amikor leparkolt. Caprio erre tovább fokozta a dolgot azzal, hogy a nő próbálja "az órára rákenni" a felelősséget. A jelenet angolul szól, de így is mindent érteni belőle:

A nőt végül "felmentette", mondván, a 9:59:58 kellően közel volt a 10 órához.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Lemondott Szájer József

Lemondott Szájer József

Milliárdos vagyonon ül Donald Trump, de így is rezeghet a léc alatta

Milliárdos vagyonon ül Donald Trump, de így is rezeghet a léc alatta

Ön is tesztelheti: itt a Spotify Stories

Ön is tesztelheti: itt a Spotify Stories