Kezek a kormányon, szemek az úton – egyre nehezebb betartani ezt a sofőröknek szóló intelmet, mióta egyre korszerűbbek az autók. Elharapóztak a nagy érintőképernyők, és ahogy fogynak a gombok és a billentyűk, mind többet kell a műszerfal közepe felé nézni és nyúlkálni kapcsolgatások, beállítások miatt. Tapasztalható volt ez a trend január elején a nagy Las Vegas-i fogyasztói elektronikai vásáron, a CES-en is. Annál érdekesebb, hogy néhány gyártó mégis a volánt markolók kezére játszik.
A kormánykoszorúra helyezett infravörös érzékelőket a svéd Autoliv cég. A zForce volán figyeli, hol vannak a vezető ujjai, a szabadon maradó helyek pedig érintésérzékelőkké válnak. Ha például telefonhívás érkezik, az ujjak közelében világít egy zöld és egy piros mező, így apró mozdulattal fogadható vagy elutasítható a hívás. A kormány közepe táján lévő két kisebb érintőfelület szintén mindig csak annyi virtuális gombot mutat, amennyire éppen szükség van.
Ennél is öntevékenyebb az amerikai Harman virtuális inasa. Kamera figyeli a vezető szemét, és ha a pupilla szűkülése-tágulása alapján azt „látja”, hogy a sofőr stresszhelyzetben van, akkor egyáltalán nem is engedi át a telefonhívást. A rendszert egy kis svájci cég, a kísérleti autókat gyártó Rinspeed új kocsijában mutatták be, jelezve egyúttal, hogy a technika készen áll a vezető nélküli utazásra is: a kormánykerék egyetlen kézmozdulattal átalakítható számítógépes billentyűzetté vagy rakodófelületté. A zForce volán viszont a helyén marad automata üzemmódban is. A koszorún zöld vagy piros fények jelzik, hogy a számítógép ura-e a helyzetnek, vagy visszaadja az irányítást az embernek.
Másképp tünteti el a gombokat a vezető környékéről a BMW. Nagyjából ott, ahol a sebességváltó gombja szokott lenni, két gyufaskatulyányi kapcsoló látszik – de nem foghatók meg, mert csak hologramok. Megérinteni viszont meg lehet őket: egyikük az Igen, másikuk a Nem. A trükk két főszereplője a kezet figyelő kamera és az ennek nyomán az ujjakat érő ultrahanghullámok, amelyek enyhe ellennyomással jelzik az ujjaknak, hogy jó helyen járnak. Szintén ultrahangokkal működik a Bosch rendszere, amely a még gyerekcipőben járó gesztusvezérlést segíti. A hanghullámok afféle érzést keltenek, mintha a szellőzés légáramlatához nyúlna az ember, és így lehet szinte kitapogatni, hol van az a légtér, amelyben a gép érzékeli a kézmozdulatokat.