szerző:
hvg.hu

Mindegy, hogy motoron ül vagy autót vezet, soha nem lehet elég óvatos az ember. Ezt most ez a videó is bizonyítja.

A városon kívül sosem lehet eléggé körültekintő az ember. Az út széléről ugyanis bármikor előugorhat egy őz vagy egy szarvas, olyankor pedig már gyakran csak a szerencsén – és persze a sofőr felkészültségén – múlik, hoogy ütközés lesz-e az eset vége. Nagyon nem mindegy azonban, hogy autót vagy motort hajt az ember.

Előbbinél még viszonylag biztonságban van az ember, a motornál viszont nagyon komoly sérülést szerezhet a sofőr. Ha mégsem így történik, az tényleg csak a szerencsén/égieken múlik.

Az alábbi videót bő két és fél éve töltötték fel a YouTube-ra, de az utóbbi napokban több helyen is megjelent – és valljuk be, ez nem is olyan nagy baj. Tavasszal ugyanis hajlamosak vagyunk megfeledkezni az erdei állatokról, pedig saját érdekünkben nem kellene.

Jelen esetben az egyik motoros sisakkamerája rögzítette, ahogy az út túloldaláról egyszer csak megindul egy termetes szarvas. A motorosok nem nagyon tudtak mit tenni, hogy kivédjék a helyzetet, az egész a másodperc tört része alatt történt. Óriási mázli, hogy az állat úgy manőverezett, hogy épp két motoros között ugrott át, és tűnt el az út szélén lévő erdőben.

Az egyik motoros, aki a legközelebb volt a szarvashoz, el is esett, de szerencsére komolyabb baja nem történt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Még nem találták ki, hogyan fognak össze, de Gyurcsányt nehezen tudná kihagyni az ellenzék

Még nem találták ki, hogyan fognak össze, de Gyurcsányt nehezen tudná kihagyni az ellenzék

Letartóztatták a szomáliai férfit, akit egy budapesti egyetemista megerőszakolásával gyanúsítanak

Letartóztatták a szomáliai férfit, akit egy budapesti egyetemista megerőszakolásával gyanúsítanak

Meghalt A kockásfülű nyúl atyja, Richly Zsolt

Meghalt A kockásfülű nyúl atyja, Richly Zsolt

Varga Zoltán veszi át Gréczy Zsolt mandátumát

Varga Zoltán veszi át Gréczy Zsolt mandátumát

Koronavírus: hat nap alatt húznak fel egy ezer ágyas kórházat Vuhanban

Koronavírus: hat nap alatt húznak fel egy ezer ágyas kórházat Vuhanban

Orbán letárgyalta, hogy három indonéz játékos beiratkozhasson a Puskás Akadémiára

Orbán letárgyalta, hogy három indonéz játékos beiratkozhasson a Puskás Akadémiára