szerző:
hvg.hu

40 éves a tajgajáró kocka, aminek a praktikussága mellett, ahogy múlnak az évek egyre inkább nosztalgikus vonzereje is van. Most egy kívánatos, számozott szériát is piacra dobnak belőle.

Hagyjuk most a vicceket, amikkel minden orosz autót lehet cinkelni, most ünneplésnek van helye: 1977 áprilisában indult el a Lada Niva gyártása.

Ennek örömére kiadtak egy 40. éves ünnepi változatot, ami tényleg a maga módján kívánatos darab lett. A mára egyébként csak 4x4-nek hívott gép technikailag nem sokat változott az elmúlt négy évtized során, de nem is nagyon volt rá szükség. Az egyébként megjegyzendő, hogy az önhordó karosszéria, amire negyven éve építették megelőzte a korát, terepjárókat sokáig nem volt szokás így építeni, pedig könnyebbek, kompaktabbak lehetnek a megoldással.

©

A hivatalosan VAZ-2121-es ünnepi kiadásában az ülések műbőrözésbe nyomott minta és sorszámozás hívja fel a figyelmet a különleges darabokra. Kívülről pedig a fekete ütközők és az egyedi fényezésről lehet megismerni.

Belül azért nem lett prémiumkategóriás a gép de, amit kínálhat a Niva, például elegánsabb kormánykerékben, azt ez a gép megadja. Sőt, az egészen páratlan vélhetően, hogy ötküllős alufelniken gurul az erdőjáró.

A motortérben a jó öreg 1.7 literes, 83 lóerős négyhengeres teljesíti a szolgálatát. A jubileumi példányokat júniustól lehet majd megvásárolni, kérdés hozzánk is eljutnak-e.

©
©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ismét emelkedett a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma

Ismét emelkedett a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma

Donald Trump "kész gyorsan tönkretenni" a török gazdaságot

Donald Trump "kész gyorsan tönkretenni" a török gazdaságot

Deutsch Tamás egy keleti bölcs optimizmusával értékelte a választásokat

Deutsch Tamás egy keleti bölcs optimizmusával értékelte a választásokat

Borkai fiát közpénzből fizethetik a győri kézilabdaklubnál

Borkai fiát közpénzből fizethetik a győri kézilabdaklubnál

Igaz, hogy 21 milliárd forint ez a lakás, de adnak hozzá egy Aston Martin Vulcant

Igaz, hogy 21 milliárd forint ez a lakás, de adnak hozzá egy Aston Martin Vulcant

Horvát valóságshow-sztár állítja, hogy ott volt Borkai adriai buliján

Horvát valóságshow-sztár állítja, hogy ott volt Borkai adriai buliján