Ez a két férfi megcsinálta, amit titokban minden autós kipróbálna – videó

Kívülről nézve az automosó automatát az embernek gyakran eszébe jut, hogy milyen lenne, ha ő is odaállna a kefékhez. Két amerikai most ezt próbálta ki, de nem akármilyen módon.

  • hvg.hu hvg.hu
Ez a két férfi megcsinálta, amit titokban minden autós kipróbálna – videó

Sokat lehet rajta bosszankodni, ha az autómosóba véletlenül úgy áll be az ember az autójával, hogy az egyik ablakot nem húzta fel rendesen, esetleg a napfénytetőt felejtette el becsukni úgy, ahogy azt kell. De tegyük a szívünkre a kezünket: ki ne gondolt volna már arra egy forró nyári napon, hogy az autómosóba úgy áll be a kocsival, hogy neki is jusson a hideg vízből? A Hamish & Andy nevű Facebook-oldal két főszereplője most pontosan ezt csinálta.

A videóban szereplő két férfi alaposan nekivetkőzve, egy-egy búvárszemüvegben ültek be a kabriójukba, majd beálltak az autómosó elé és megnyomták a Start gombot. A többi pedig, ahogy mondani szokták, már történelem:

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.