„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Füst borította szerda kora délután Szeged egyik belvárosi utcáját, a tűzoltóknak egy lángoló autót kellett eloltaniuk.
Nem mindennapi látvány fogadta szerda délután azokat, akik a szegedi Somogyi utca környékén közlekedtek. A bevárosban ugyanis egy világoskék színű Citroen gyulladt ki, néhány pillanattal később pedig már nagy lánggal és füsttel égett.
Az autó – a Délmagyar egyik olvasója szerint – már akkor lángra kapott, amikor a sofőr leparkolt vele. A lángokat a tűzoltóknak kellett megfékezniük, személyi sérülés szerencsére nem történt. Az esetről videó is készült.
Az esetről néhány fotó is készült:
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.