Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Ha valaki még nem értesült volna, a legklasszikusabb versenypályán a Nürburgring hosszú körén, a húsz kilométeres szakaszon jelenleg egy elektromos autó a leggyorsabb.
Az egy megawattos teljesítményű, elektromos kínai szuperautó 6:45.90 alatt teljesítette a pályát a hétvégén, ahogyan mi is beszámoltunk róla. Mindez azt jelenti, hogy a korábbi még utcai autónak számító kategóriás rekorder a Lamborghini Huracan Performante, 6:52.01-es eredményét is alaposan lepipálta.
Tavaly is elvitték egyszer a Nürburgringre az EP9 nevű elektromos autót, már akkor is 7:05.00-ás időt futott, amivel a leggyorsabb elektromos autó lett a Nordschleifén. Az 1341 lóerős gépből a tervek szerint készülne szériában is – ami tulajdonképpen feltétele is annak, hogy utcai autónak nevezhessék – igaz, az ára 1,48 millió dollár lehet.
Természetesen 300 km/h feletti tempóra is képes, és a 0-100-as tempót 2,7 másodpercen belül abszolválja, miközben a kanyarokban akár 2,53 G erőt képes átvinni a kerekein keresztül megcsúszás nélkül.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.