„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Scott Dixon a szerencsének és a masszívan összerakott autónak köszönheti, hogy túlélte a vasárnapi Indy 500-at.
A vasárnapi Indy 500 nemcsak az Alonso–Button vicces beszólogatás miatt marad emlékezetes, hanem amiatt a hatalmas bukás miatt is, ami Scott Dixonnal esett meg. Igen, szó szerint megesett vele, a versenyző ugyanis semmit sem tehetett ellene, csak passzívan szemlélte az egészet, és reménykedett, hogy ép bőrrel megússza.
Néhány pillanattal korábban Jay Howard autója ütközött a falnak, majd keresztülrobogott a pályán. Dixon már nem tudta kikerülni, és olyan szerencsétlenül csapódott bele, hogy az autó a levegőbe emelkedett. Dixon kocsija végül a palánknak csapódott, és csak néhány centiméteren múlt, hogy túlélte az esetet. Ha ugyanis a vezetőfülkével száll rá, akkor a becsapódás is pont őt érte volna.
A baleset után Dixon sértetlenül szállt ki az autóból, ami jól mutatja, mennyire masszívak ezek a gépek. Az esetben csak egy fotós sérült meg, de ő sem komolyabban.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.