szerző:
hvg.hu

A Luigi néven versenyző pilótát évek óta körözi a rendőrség, csalás miatt.

A Blikk ment utána az ügynek, amely szerint Lajos Gyulát a magyar ralisport egyik legismertebb versenyzőjét évek óta körözik, fotója fent is van a rendőrség honlapján.

A magyar autósport szövetség elnöke úgy nyilatkozott, nem tudtak róla, hogy Lajos Gyula "Luigi" ellen körözés folyna. Sőt, mint mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy valamilyen félreértés történt az ügyben.

Blikk megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy netán véletlenül maradt fent (kétszer is) a top 100-as közérdekből nyilvános körözési listán a sportember neve. A válaszukból kiderült, hogy nem tévedés Lajos Gyula ellen 2014-ben és 2016-ban is körözést rendeltek el.

Mivel a férfit az Interpol nem körözi, ezért az Európai Unión belül viszonylag nyugodtan utazhat. A pilóta rendszeres résztvevője a külföldi futamoknak, például az Európa-bajnokság küzdelmeinek.

Telefonon keresték a laptól a ralikrosszost, egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy elfogatóparancsot adtak ki ellene, de lapzártáig nem érték el – írja a Blikk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Furcsa változás az Instagramon, "eltűnhetnek" a lájkok

Furcsa változás az Instagramon, "eltűnhetnek" a lájkok

Ezért nem tudunk elszabadulni a sorozatoktól

Ezért nem tudunk elszabadulni a sorozatoktól

Kína bekeményít, amelyik videojátékban vér van, mehet a kukába

Kína bekeményít, amelyik videojátékban vér van, mehet a kukába

Saras eső érkezik Magyarországra

Saras eső érkezik Magyarországra

Harry herceg és Meghan Markle Afrikába költözhet

Harry herceg és Meghan Markle Afrikába költözhet

Nagyon rákaptunk a grillezésre

Nagyon rákaptunk a grillezésre