szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az első 30 darab autót már át is adták a tulajdonosoknak, közben pedig a Tesla-vezér Elon Musk duruzsolt egy kicsit a fülünkbe.

Régen nem vártunk már annyira autót, mint a Tesla által tavaly áprilisban beharangozott Model 3-at. A kocsi legalább akkora mérföldkő az autóipar történetében, mint egykor a Ford T-Modell volt, és ha Elon Muskéknak sikerül minden különösebb döccenő nélkül kiszolgálniuk a több mint 400 ezer (!) előrendelő igényeit, az végleg a belső égésű motorral szerelt autók halálát jelenti majd.

A tavalyi bemutató óta számos fotót és videót lőttek róla, amint épp a forgalomban tesztelték azt a mérnökök, nemrég pedig kiderült, beindult a gyártás is. Az első kocsi már el is készült, a napokban pedig hivatalosan is átadták az első 30 járművet az új tulajdonosoknak. Közben pedig Elon Musk mindent elárult az autóról.

Ami talán a legfontosabb: rögtön kiderült, nem egy, hanem kétféle Model 3 érkezik. Az egyik 352 kilométeres hatótávolságra, 5,6 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulásra, valamint 208 km/h-s végsebességre lesz képes. A modellnek lesz azonban egy nagyobb testvére is, ami a nagyobb akkumulátorcsomagnak köszönhetően az egészen elképesztő 496 km-es hatótávolságot, 5,1 másodperces 0-100-as gyorsulást és 224 km/h-s végsebességet bír majd – írja a BGR. Ezek után rögtön érthető, miért is vonultatja vissza a Tesla a Model S legolcsóbb változatát.

A bemutatón persze nemcsak az autó képességeiről volt szó, hanem arról is, hogy milyen a kocsi (véglegesített) utastere. E tekintetben szinte az utolsó pillanatig volt néhány kérdőjel, de ami szinte biztosnak látszott, az a (Teslától már megszokott) középre helyezett jókora éritőképernyő, amin az összes fontos, az autót érintő információ elérhető. Szerencsére ezt így is hagyták, a végső elrendezést nézve pedig nehéz lenne azt mondani, hogy ez egy népautó – sokkal inkább gondolnánk magunkat a luxust képviselő Model S utasterébe.

Az első 30 autó átadása után pörög csak fel igazán a buli. A Tesla tervei szerint az év végéig 20 ezer autót gyártanak majd le havonta, Elon Musk pedig azt ígérte, ha valaki most rendel egyet, azt a jövő év végére már meg is kapja majd. Ez utóbbi igen szép teljesítmény, pláne figyelembe véve a korábban említett 400 ezer+ előrendelést.

A cég eddigi legolcsóbbnak ígért elektromos autójáért – csak, hogy a lényeggel kezdjük – nagyjából 10 millió forintnak megfelelő dollárt kell kifizetni, egész pontosan 35 ezer dollárt, ami a jelenlegi árfolyamon 9,1 millió forintnak felel meg. Némi extráért (5 ezer dollár – kb. 1,3 millió forint) megkapjuk a Model S-ben is megtalálható, továbbfejlesztett robotpilótát, ami nem egyenlő az önvezető opcióval. Az – amikor végérvényesen elkészül – plusz 3000 dollárt, kb. 780 ezer forintot jelent majd, bár elnézve, hogy mit is tud, ennyi pénzt bőven megér.

És még egy adalék: ha az üzlet beindul, ezt a 10 autót cserélik majd le legelőször az olcsó Teslára.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Fontos változás a SZÉP-kártyáknál: bármelyik alszámláról fizethetünk bármilyen célra

Fontos változás a SZÉP-kártyáknál: bármelyik alszámláról fizethetünk bármilyen célra

Matovic: Megfelelt a Szputnyik vakcina a Szlovák Tudományos Akadémia tesztelésén

Matovic: Megfelelt a Szputnyik vakcina a Szlovák Tudományos Akadémia tesztelésén

A sárgás habszegfű miatt nem lesz gyümölcsös a Gellérthegyen

A sárgás habszegfű miatt nem lesz gyümölcsös a Gellérthegyen