szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ez az új német elektromos autó szimplán a nap energiájával is képes megtenni jó néhány kilométert.

A Sono Motors a közelmúltban indította közösségi finanszírozású projektjét, melynek keretein belül eddig már több mint 600 ezer eurót gyűjtöttek össze egy szinte az egész felületén napelemekkel megszórt villanyautóra. Az 1100 példányban előrendelt jármű egyre közelebb kerül a sorozatgyártáshoz, és a legfrissebb tervek szerint körülbelül így fog kinézni:

©

Nem ez az első autó, melyen napelem található, hiszen a napokban általunk is alaposan letesztelt plug-in hibrid Toyota Prius tetején is van egy méretesebb napelem, azonban a Sono Sion nevezetű autó komplett felületén mintegy 330 napcellát helyeztek el. Míg az említett Toyota naponta mintegy 5 kilométer megtételéhez szükséges napenergiát képes hasznosítani, addig a Sono Motors újdonsága egyetlen nap alatt körülbelül 30 kilométernyi hatótávolságot nyer napenergiából.

©

Az ütésálló réteggel védett napelemek által termelt energia a kocsi 30 kWh kapacitású akkumulátorában tárolódik el. A legnagyobb hatótávolság körülbelül 250 kilométer, de tervben van egy 14,4 kWh-s, körülbelül fele ekkora hatótávolságú változat gyártása is.

©

A Sono Sion ára 16 ezer euró, vagyis mintegy 4,9 millió forint, de ebben még nincs benne a 4 ezer eurós (1,2 millió forint) akkumulátor ára. Ez utóbbit egyrészt meg lehet vásárolni, másrészt igény szerint havi díjas rendszerben akár bérelni is lehet majd. Azt egyelőre sajnos még nem tudni, hogy a tömeggyártás vajon mikor kezdődik meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Milliárdok úsztak el az elakadt vagy rosszul megtervezett geotermikus projektek miatt

Milliárdok úsztak el az elakadt vagy rosszul megtervezett geotermikus projektek miatt

"Sárkány ellen sárkányfű" - mondta Orbán, mielőtt megkapta a vakcinát

"Sárkány ellen sárkányfű" - mondta Orbán, mielőtt megkapta a vakcinát

Márciusban is kérhetik a cégek a munkáltatói adómentességet

Márciusban is kérhetik a cégek a munkáltatói adómentességet