Ennek az ingyen kocsimosásnak egyáltalán nem örült a tulajdonosa – videó

A kecskeméti Kápolna utca locsolókocsijából nemcsak a fákat és a virágokat, de az autókat is sikerült megöntözni.

  • hvg.hu hvg.hu
Ennek az ingyen kocsimosásnak egyáltalán nem örült a tulajdonosa – videó

Az elmúlt napok kánikulájában szó szerint minden csepp víz aranyat ért a köztéri növények számára, a locsolókocsiknak pedig volt dolguk bőven. Kecskeméten azonban nem mindenki örült ennek.

A Baon olvasója készített egy videó arról, hogy a Kápolna utcában a növényeket locsoló autó sofőrje nemcsak a virágokat és a fákat, hanem az ott parkoló autókat is megöntözi. Mint írta, nem ez volt az első eset, hogy a sofőra kocsiból próbálta meg "eltalálni" a locsolni kívánt területet. A dolog azonban csak félig jár sikerrel, a vízből ugyanis az út szélén lévő parkolóban álló autók is kapnak. A tulajdonos korábban már beszélt a locsolókocsi sofőrjével, úgy tűnik, hiába.

Mint írják, a hölgynek nem a locsolással, hanem annak módjával volt problémája, mert szerinte az autója emiatt állandóan koszos lesz, és úgy véli, a sárvédő rozsdásodásáért is ez a víz a felelős.

Falu György, a Városüzemeltetési Nonprofit Kft. fejlesztési­ főmérnöke a Baon.hu-nak jelezte, elnézést kér a kellemetlenségért, és megnyugtatta a tulajdonost, hogy a vízben semmilyen olyan anyag nincs, ami kárt tehetne a kocsiban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.