Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az autóban utazók látszólag élvezték a helyzetet, hogy minden egyes megálláskor ki kellett szállni a kocsiból.
Az orosz utakról érkező videókat valahogy mindig fel lehet ismerni. Nem a rendszám vagy az autótípusok miatt, egész egyszerűen van bennük valami különleges – fogalmazzunk úgy – esszencia. Legyen szó a sofőr(ök) viselkedéséről vagy egy furcsa közlekedési helyzetről, valahogy rá lehet ismerni az orosz stílusra. De persze ott vannak az örök klasszikusok is, amelyeknél csak mosolyogni tud az ember.
Hogy az alábbi videó mikor készült (pontos-e az időbélyegző vagy nem), azt nem lehet tudni, mindenesetre az elmúlt napokban körbefutott a Redditen. A piros Lada kombi már azzal feltűnést kelt, hogy csak lassan tud befordulni a sávjába, nem sokkal később viszont kiderül, miért.
Úgy tűnik, az autón egy dolog egész biztosan nem működik: a fék. A kocsi azért is megy lassan, mert különben nem lehetne megállítani – amikor pedig erre szükség van, a derék orosz legények kipattannak az autóból, hogy saját erőből fékezzék meg. Igazi csemege:
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.