Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Simán kikerülhette volna a sofőr az előtte lassan haladó autót, ehelyett csak villogott rá. Meg is lett az eredménye.
Azt már egy korábbi videóban láthattuk, hogy a kínai sofőrök meglehetősen merészen vezetnek a forgalomban – ez a taxis például 50 autót előzött le ide-oda cikázva alig 2 perc alatt. Ez a magabiztosság azonban nem mindig párosul össze a helyes döntés képességével, és ekkor látszik csak igazán, milyen nagy lehet a baj.
Hogy pontosan hol és mikor készült az alábbi felvétel, azt nem tudni, azt viszont jól látni a videón, hogy a sötét színű autó sofőrje miben hibázik. A videót készítő autós meglehetősen lassan haladt, a sofőr gyorsan közledett, ám ahelyett, hogy sávot váltott volna, egyszerűen csak villogott.
Neki is ütközött az autónak, és mivel autópályáról van szó, nem maradt el a hatás: egymás után csattantak bele a balesetezett kocsikba. Az egyik rádásul (úgy tűnik), egy szennyvízszállító autó volt, aminek tartalma az útra ömlött.
Azt nem tudni, történt-e személyi sérülés, de nem lennénk meglepve, ha a válasz igen lenne.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.