Ezért nem szabad elhamarkodottan a vasúti sínekre hajtani – videó

A tapasztaltabb oktatók általában elmondják a tanulóvezetőknek, hogy a vasúti átjárónál csak azután szabad elindilni, ha már teljesen felnyílt a sorompó, és a lámpa is átváltott. Most azt is láthatjuk, miért nagyon bölcs ez a tanács.

  • hvg.hu hvg.hu
Ezért nem szabad elhamarkodottan a vasúti sínekre hajtani – videó

Épp csürtörtökön mutattunk egy felvételt egy autóról, amit úgy hajított odébb a vonat, mint egy papírgalacsint, most pedig egy újabb ilyen videó került elő. A NY Daily News beszámolója szerint az eset Észak-Karolinában történt. A fedélzeti kamera felvételei szerint a személyautó sofőrje (ahogyan a videót készítő autó is) a két lezárt sorompó között ragadt, mert miután a sorompó felnyílt, azonnal le is csukódott.

Az autót vezető nőnek annyi lélekjelenléte még volt, hogy kiszálljon és biztonságos távolságba húzódjon, ám mivel az autója ezt magától nem tudta megtenni, a vonat átgázolt rajta.

Azt ugyanakkor még sokadjára visszanézve sem értjük, hogy miért nem próbált meg tolatni, vagy előrébb gurulni. A látottak alapján előbbire biztosan lett volna elég helye és ideje.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.