Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A sofőr az út közepén állt az autójával, és semmivel sem jelezte, hogy mire készül. Amikor pedig kiszállt balhézni, ő járt rosszul – duplán.
Sajnos sok olyan autós közlekedik az utakon, aki időről időre úgy gondolja, elégtételt kell vennie egy másik autóson/motoroson/kerékpároson az őt ért "sérelem" miatt. Valószínűleg nincs olyan ország a világon, ahol ilyesmi ne fordulna elő – ezúttal Ausztráliából érkezett egy ilyen felvétel.
A fehér színű Honda CRV látszólag minden különösebb indok nélkül állt meg az út közepén, feltartva ezzel a mögötte érkező autósokat. Se irányjelzőt, se elakadásjelzőt nem használt, így a többi autósnak fogalma sem volt arról, hogy el akar-e indulni, vagy még egy helyben fog álldogálni egy darabig.
A közvetlenül mögötte lévő autós ki is kerülte őt (záróvonalon, ami szintén nem volt túl szabályos), a felvétel készítője azonban inkább mögötte maradt. Az autó néhány pillanattal később előrébb gurult pár métert, majd újra megállt – ekkor már a videó készítője is rádudált a Honda sofőrjére.
Mindezt a hondás nem hagyta annyiban, és kiszállt, hogy balhézzon, de a kéziféket már elfelejtette behúzni.
A Honda sofőrjének még szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta a dolgot, és nem került a saját autója kereke alá.
A videó alapján minden bizonnyal arról lehetett szó, hogy a sofőr be akart állni a sötét színű furgon helyére, ezt azonban sem irányjelzővel, sem más módon nem jelezte a forgalom többi résztvevőjének, így nem csoda, hogy a mögötte lévők nem értették, miért áll egy helyben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.