szerző:
hvg.hu

A pilóta és az utasa megúszták az esetet, de a kényszerleszállás nagyon csúnyára sikerült.

Többször láttunk már olyat, hogy egy repülőgépnek az autópályán, az autók között kell landolnia. Történt már ilyesmi Magyarországon is, 2016 májusában például az M1-M7-es közös bevezetőjénél, amit egy autós épp videóra tudott venni. Ezúttal Floridában kellett kényszerleszállást végrehajtani, de a landolás sajnos nem sikerült.

Az eset még vasárnap történt, amit egy floridai rendőrautó fedélzeti kamerája is rögzített. A repülőgép egyre közelebb került a földhöz, a landolás előtt azonban néhány méterrel a föld fölött szállva rázuhant az úttestre.

Úgy tudni, a pilóta és az utasa is sérülés nélkül úszta meg az esetet, a rendőrség pedig vizsgája, mi történt a géppel.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ukrán külügyminiszter: A kárpátaljai magyaroknak Ukrajnában kell otthon lenniük

Ukrán külügyminiszter: A kárpátaljai magyaroknak Ukrajnában kell otthon lenniük

Alkudni kötelező! - megnéztük a legendás feketetói vásárt

Alkudni kötelező! - megnéztük a legendás feketetói vásárt

Megszületett Katalin hercegnő húgának a gyereke

Megszületett Katalin hercegnő húgának a gyereke

Arra hiába vár a kormány, hogy a jómódú nők teleszülik az országot

Arra hiába vár a kormány, hogy a jómódú nők teleszülik az országot

Csontváry utolsó műtermében kávézott Karinthy

Csontváry utolsó műtermében kávézott Karinthy

Pénzbírságra ítéltek egy férfit, aki levizelte az auschwitzi áldozatok emlékművét

Pénzbírságra ítéltek egy férfit, aki levizelte az auschwitzi áldozatok emlékművét