Úgy dobta arrébb a vonat a furgont, mint egy papírgalacsint – videó
Hiába volt piros a vasúti átjáró lámpája, a sofőr a sínekre hajtott.
hvg.hu
Sokszor láttunk már olyan fedélzeti kamerás felvételt, amin egy (teher)autó sofőrje nem veszi figyelembe, hogy a vasúti átjárónál piros jelzést mutat a lámpa, és így is a sínekre hajt. Sajnos emiatt nagyon sokszor történik baleset, itt például úgy ment át a vonat a kamionon, mint kés a vajon.
Most ismét egy hasonló eset történt Lengyelországban, az okot viszont egész egyszerűen nem tudjuk megérteni. A vasúti átjáróban egyértelműen piros jelzés volt érvényben, ez látszik a fedélzeti kamera felvételén is. A másik irányból érkező furgon ennek ellenére mégis a sínekre hajtott.
Persze lehet, hogy a túloldalon nem működött a lámpa, ugyanakkor ezzel azért sem lehet megindokolni a döntést, mert a sofőr ugyanabból az irányból érkezett, mint a vonat, vagyis elviekben a visszapillantóból is láthatta – feltéve, hogy belenézett. Arról nem is beszélve, hogy ha nem működik a lámpa, akkor a szokásosnál is óvatosabban, alaposan körülnézve kellett volna áthajtania a síneken. Ehhez képest viszont ez történt:
Azt nem tudni, hogy mennyire sérült meg a furgon vezetője vagy a vonat utasa(i).
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.