Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Most kivételesen nem a Tesláról lesz szó.
Az Aria Group alapvetően légi járművekre specializálódott fejlesztői cég, de úgy tűnik, ráérő idejükben azért komoly autóátalakításokat és egyedi autóépítést is csinálnak.
A most zajló Los Angelesi-i Auto Show-n például bemutattak egy szuperhibridet, Aria FXE néven.
Nem állnának meg egyedi darabnál, hanem a járművüket 2019-től gyártani is akarják. A kocsi teljesen szénszál alapú szerkezetre építkezik, a gyártó már be is jegyeztette erre vonatkozó saját szabadalmait, amely dizájnelemeket és technológiai részeket is tartalmaz. A karosszéria-elemek is tartalmaznak szénszálas részeket, ezen kívül számos elemét az autónak 3D-s nyomtatási technológiával állítottak elő.
A kocsiból két teljesítményváltozatot gyártanának. A „kisebb teljesítményű” is 720 lóerős lenne egy 6,2 literes V8-as kompresszoros motorral. A csúcsváltozatban már van két elektromotor is, így 1150 lóerős lenne, 1784 Nm-es nyomatékkal, itt a két elektromotor adna 540 lóerőt a hajtásba. Mindezzel a 1565 kilós autó 3,1 másodperc alatt van 100-on a végsebessége pedig 354 km/h. Az árát illetően még igen szerényen fogalmaz a cég: nem mond semmit.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.