Az első generációs Priust 1997 októberében mutatták be a japánok és lényegében megteremtették a tömeggyártású hibrid autók korszakát. Húsz évvel később a Prius már a negyedik generációjánál és 11 millió darabos eladásnál jár.
A japán márka emblematikus autójának születésnapjára jó néhány vezető csillagásszal értekezve a toyotásoknak sikerült egy olyan csillaghalmazt keríteniük, amely kiadja a kocsi formáját.
A 100 tagból álló csillagképet elneveztették hivatalosan is Priusnak, így mostantól, aki az északi féltekén felnéz az égre, eszébe juthat az is, hogy egy hibridautó csillagképe is ott van.
Bizony nagykorú mára az a fura autó, amelyet sokan megmosolyogtak még néhány évvel ezelőtt is. A Toyota Prius életképességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a 18 év alatt, amióta az utcákat koptatja, akadt belőle egymillió kilométert futott példány is. Pedig jellemzően a legtöbb Priusnak nem csak a csillogás jut, hanem a taxislét.
A japánok elég akkurátus módon, a tudományos igazolást támogatva egy nagyon látványos oldalon mutatják be a Prius csillagkép felépítését.