szerző:
hvg.hu

Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy nő szinte szétnézés nélkül akart átrohanni az úttesten. Csak erős idegzetűeknek.

A közlekedés kapcsán a felnőttek szinte az elsők között azt mondják el a gyerekeknek, hogy tilos úgy lelépni az úttestre, hogy előtte ne néztünk volna szét alaposan, és ne győződtünk volna meg arról, hogy nem jön semmilyen autó. Ennek ellenére sokszor pont mi, felnőttek vagyunk azok, akik ezt a legelemibb szabályt sem tartjuk be.

Az alábbi videóról azt nem tudni, pontosan mikor készült vagy hol, de a képsorok alapján nem is ez a lényeg. Az egyik autó fedélzeti kamerája ugyanis felvette, ahogy egy nő akar átrohanni az úttesten úgy, hogy szinte szét sem nézett előtte. Pechjére pont jött egy teherautó, és mivel csúszott az út, a nő elesett.

A nőnek óriási mázlija volt, mert pont úgy esett, hogy nem hajtott át a lábán a kocsi, és a sofőr lélekjelenlétének köszönhetően meg tudott állni, mielőtt a testén átgördült volna.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
New York Times: Az amerikai nagykövet már inkább Orbán embere, mint Trumpé

New York Times: Az amerikai nagykövet már inkább Orbán embere, mint Trumpé

Marabu FékNyúz: Sajtószabadság a Parlamentben

Marabu FékNyúz: Sajtószabadság a Parlamentben

Eljött a plakátháború újabb felvonása, Karácsony lehet a táblabíró

Eljött a plakátháború újabb felvonása, Karácsony lehet a táblabíró

Kövér a kurdokról: Európa a miénk, Szíria az övék – videó

Kövér a kurdokról: Európa a miénk, Szíria az övék – videó

Két újabb melegrekorddal indult a kedd

Két újabb melegrekorddal indult a kedd

Holtan találták az öt napja eltűnt magyar túrázót

Holtan találták az öt napja eltűnt magyar túrázót