„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Lincoln sofőrje nem akarta, hogy igazoltassák, így menekülőre fogta a dolgot.
Különleges jelenetet rögzített a napokban két amerikai férfi a Kentucky államban található Carrollton nevű városkában. A felvételen egy rendőr igyekszik igazoltatni a világos színű Lincoln sofőrjét, ő azonban a jelek szerint a legkevésbé sem akarta ezt.
A kocsi sofőrje kétszer is rátolatott a mögötte lévő rendőrautóra, majd másodjára már volt annyi helye, hogy kikanyarodjon a benzinkúttól. Mindeközben úgy tűnt, a rendőr vérnyomása nem különösebben szökött magasra. Persze a rendőrök az ilyen helyzetekre speciális kiképzést is kapnak, így ez nem is csoda, ugyanakkor az már furcsább, hogy miért nem próbálta meg megállítani a kocsit, még mielőtt üldözés lett volna belőle.
Miután a sofőr elhajtott, a rendőr utána indult az autójával. A videón ez már nem látszik, de a menekülő férfi végül árokba hajtott, majd megpróbált elfutni, de végül elkapták és letartóztatták.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.