Videó: Íme az autós, akinek fogalma sincs róla, hogy mit csinál – és mi sem tudjuk kitalálni
Nagyon furcsa jelenet játszódott le egy amerikai város kereszteződésében.
hvg.hu
A fedélzeti kamera kimondhatatlanul hasznos eszköz, hiszen ha egy olyan baleset éri az autóst, ahol ő volt a vétlen sofőr, a felvétellel bizonyítani tudja az igazát. Szerencsére azonban a kamera nemcsak erre jó, hanem arra is, hogy képes legyen megörökíteni olyan dolgokat is, amire első ránézésre nincs magyarázat. És a második ránézésre sincs.
Az alábbi felvétel az amerikai Tulsa városában készült, a főszereplője pedig egy Toyota Prius. A sofőr a zöld lámpánál behajtott a kereszteződésbe, majd úgy tűnt, meggondolja magát, és balra fordul. Majd úgy, hogy megfordul és visszafelé autózik. Végül azonban egy harmadik megfejtés lett a befutó:
Hogy pontosan miért is ment egy kört a kereszteződésben a Prius sofőrje, nem tudjuk megmondani. Talán egy láthatatlan körforgalom miatt?
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz, a hatóságok viszont hat év alatt nem jutottak el még a gyanúsításig sem.