Templomudvarba hajtott az ittas sofőr Enesén, három gyerek is megsérült a balesetben

Iskolából vitt volna haza három gyereket a sofőr, de balesetet szenvedett.

  • hvg.hu hvg.hu
Templomudvarba hajtott az ittas sofőr Enesén, három gyerek is megsérült a balesetben

Komoly baleset történt csütörtök délután a Győr közelében található Enese településen. A Kisalföld beszámolója szerint egy fehér autó a templom udvarába csapódott be, amikor a helyi iskolából három gyereket akart hazavinni.

A lap úgy tudja, a sofőr ittas állapotban vezetett, így valószínűleg a csúszós úton elvesztette uralmát a jármű felett, ami végül a Szent József templom udvarán kötött ki. Nem sokkal később kiderült, az autóban utazó mindhárom gyerek megsérült. Egyikük szájsérülést szenvedett, őt meg kellett operálni, másikuk csuklója eltörött, a harmadik gyerek pedig a medencetájon zúzódott.

A beszámoló szerint a sofőr – miután a gyerekeket elvitték onnan – elhagyta a helyszínt, a rendőrség keresi.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.