A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A Garda-tónál épülő 140 km-es kerékpárútnak lesz olyan szakasza, aminél szó szerint a víz felett tekerhetünk.
Aki járt már valaha az olaszországi Garda-tónál, az pontosan tudja, milyen festői látványban lehet része az embernek, amikor a tó mellett autózik. A tó azonban a kerékpáros turisták számára is egy igen kedvelt célpont, és ez a jövőben csak még inkább igaz lesz.
Az Index szúrta ki azokat a terveket, amelyek alapján 2021-re az egész tavat körbe lehet majd tekerni. Mindez 140 kilométernyi bringautat jelent, ami a Limone sul Garda nevű település polgármestere szerint Európa legszebb kerékpárútja lesz. És ez egyáltalán nem túlzás, lesz ugyanis olyan szakasza is, ahol szinte a víz felett, a sziklaperemhez rögzített úton közlekedhetünk.
A projektre 104 millió eurót költenek el, ez 32,5 milliárd forintnak felel meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.