Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A kézilabdázónő autójával egy fának ütközött, amitől a jármű kigyulladt.
Kaposvári Eszter hétfőn kora este súlyos autóbalesetet szenvedett. Esztert jelenleg kórházban ápolják, sérülései komolyak, de az orvosok szerint teljesen felépül – írja Facebook-oldalán a dorogi kézilabdacsapat vezetősége.
A balest hétfő este Esztergom és Tát között történt, amelyben a személygépkocsi fának ütközött, majd kigyulladt.
A súlyosan sérült 22 éves játékost a helyszínen megálló többi sofőr mentette ki az égő járműből. A Katasztrófavédelem képeket is közölt a balesetről, amelynek során az autó gyakrolatilag teljsen kiégett.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.