Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Öt kilométeres a dugó.
Az autópálya 123-as kilométerénél korábban három kamion ütközött össze, a forgalom egy sávon halad – írták.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetben az egyik kamion vezetője megsérült, őt a mentők kórházba vitték.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.