szerző:
hvg.hu

A terepjárósnak még sikerült befejeznie a manőverét, szemből azonban egy hasonló mentalitású autós érkezett.

Hiába mondják el az autósiskolában, hogy milyen helyzetekben nem szabad előzni, és hiába írja le a KRESZ, hogy mikor tilos, mégis vannak sofőrök, akik úgy tesznek, mintha nem vennének tudomást ezekről. Ilyenkor csak a szerencsén múlik, ha nem történik tragédia, néha azonban nem jön ki a lépés.

Az alábbi videót rögzítő fedélzeti kamerás autót egy terepjáró előzte meg már egy olyan ponton, ahol a záróvonal egyértelműen jelezte: tilos az előzés. Nem véletlenül, az út ugyanis egy hídszerű szakasz felé vezetett, aminek enyhe íve miatt ráadásul még abban sem lehetett biztos az ember, hogy nem érkezik szemből valaki. Ha pedig mindehhez hozzávesszük, hogy szemből sütött a nap, rögtön három érv is amellett szól, hogy senki ne kezdjen előzésbe.

A terepjáró sofőrje azonban mégis megtette, ő azonban még vissza tudott térni a saját sávjába. Egy szemből érkező autós azonban hasonló módon szabálytalankodott, mint a terepjárós néhány pillanattal korábban, így a vége egy frontális ütközés lett. A videó címe szerint a baleset halálos volt.

A fedélzeti kamerával ellátott autós valószínűleg csak később döbbent rá arra, hogy ha a terepjárós nem előzi meg, minden bizonnyal őt találja telibe a szemből érkező szabálytalankodó.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
42,7 százalékos a részvétel délután 5 óráig

42,7 százalékos a részvétel délután 5 óráig

Halálra gázoltak egy gyalogost Gyöngyösön

Halálra gázoltak egy gyalogost Gyöngyösön

Komoly a választók szavazókedve

Komoly a választók szavazókedve

Kunhalmi: Nem biztos, hogy lesz közgyűlési többség Budapesten

Kunhalmi: Nem biztos, hogy lesz közgyűlési többség Budapesten

 A Fidesz szegedi jelöltje a hvg.hu-nak: szoros verseny lesz

A Fidesz szegedi jelöltje a hvg.hu-nak: szoros verseny lesz

Békéscsaba újraválasztott polgármestere szerint a kormánypárti támogatás is kellett a győzelméhez

Békéscsaba újraválasztott polgármestere szerint a kormánypárti támogatás is kellett a győzelméhez