szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Egyesült Államokban találtak rá arra az elfelejtett Porschéra, ami négy évtizeden át várta, hogy megtalálják.

Józan ésszel azt gondolná az ember, hogy az elmúlt években annyi különleges autót találtak már elfelejtve a különböző garázsokban és pajtákban, hogy már szinte nem is lehet újdonságra bukkanni. Ott volt például a 60 évig lapuló Mercedes, a 40 évig egyhelyben álló Ferrari vagy a 34 éven át porosodó BMW M1 is, de a jelek szerint úgy tűnik, mindig van valahol "még egy garázs", amiben valamilyen különlegesség lapul.

Ezúttal az Egyesült Államokban találtak egy ilyet, amiben körülbelül 40 éven át várta megtalálóit a világ egyik legszebb Porschéja, a Porsche 356 B. Az 1962-ben gyártott autó eredetileg egy német lelkészé volt, aki az Egyesült Államokba költözött, és magával vitta az autóját is. A kocsit aztán eladták a legutóbbi tulajdonosának, aki 40 éves mély álomba küldte a Porschét.

Gullwing Motor Cars
Gullwing Motor Cars
Gullwing Motor Cars

Az órájában alig több mint 71 ezer km (kb. 44 ezer mérföld) van, így nagyon javítani sem kellett, ennek köszönhetően pedig szinte minden eredeti rajta.

Gullwing Motor Cars

Az autóban egy 1,6 literes motor található, a súlya mindössze 934 kg. A 0-100 km/h-s sprintet eredetileg 10 másodperc körül futotta.

Gullwing Motor Cars
Gullwing Motor Cars

A kocsit New Yorkban a Gullwing Motor Cars értékesíti majd, jelenlegi ára 56 500 dollár (kb. 15,7 millió forint).

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!