Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A 8-as főút Tüskevár és Somlójenő közötti szakaszán egy kamion, egy gépkocsi és egy kisteherautó karambolozott.
A balesethez Ajkáról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik áramtalanították a járműveket, és megkezdték a műszaki mentést.
A munkálatok idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Elsődleges információink szerint a balesetben a gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.