A több évtizede lényegében változatlan külcsínű
Mercedes G-osztály már alaphelyzetben is egy igencsak tekintélyt parancsoló jármű, azonban a kanadai Inkas által most leleplezett módosított változat alaposan túltesz még az alapmodellen is. Íme:
A Mercedes-AMG G63 alapokon nyugvó újdonságnak alaposan megnövelték a tengelytávját, így a 2 méter széles és 1,95 méter magas terepjáró hossza immár közel 6,2 méter. Az utasok a legnagyobb kényelemben részesülnek, életüket pedig többek közt CEN 1063 BR7 szintű páncélozás védi, mely még a 7,62 milliméteres lövedékeknek is képes ellenállni.
A bőrrel és fával gazdagon bevont utastérben hátul két prémium fotel található, a bennük helyet foglalók előtt pedig egy méretes Ultra HD 4K televíziós készülék, valamint egy beépített hűtős bárszekrény található. A többek közt infravörös- és hőkamerákkal is felvértezett szörnyeteg ára 1,2 millió dollár, vagyis átszámítva mintegy 330 millió forint.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.