„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az úton totyogó kacsacsaládra lett figyelmes a sofőr, így megállt a kocsival, hogy átengedje őket az úttesten. A mögötte érkező kisteherautó sofőrje viszont nem reagált elég gyorsan.
Az autósok döntő többsége szerencsére ugyanúgy reagál, ha egy állat megpróbál előtte átkelni az úton: megáll, vagy legalábbis lassít, hogy az állat biztonságosan át tudjon kelni az úttesten. Ezt tette az alábbi videó főszereplője is, a végeredmény azonban mégsem lett happy end.
Az Audi sofőrje még idejében észrevette, hogy egy kacsacsalád próbál meg átmenni előtte, így megállt a belső sávban. Mindezt a külső sávban haladó autósok is észlelték, így ők is megálltak – az Audi mögött érkező kisteherautó sofőrje azonban nem. Hogy mással volt-e elfoglalva az illető – például a mobilját nyomkodta –, vagy csak nem figyelt eléggé, nem tudni, időben megállni azonban nem tudott, így hátulról belerohant az Audiba.
Szerencsére senki sem sérült meg, és a kacsák is épségben jutottak át egyik oldalról a másikra.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.