Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A motorháztetőket rongálta meg. Azt mondta, nagyon megbánta, amit tett.
Egy nő tett bejelentést a rendőrségre még június 2-án, hogy a pécsi Táncsics Mihály utcában hat autót rongáltak meg. A rendőrök megállapították, hogy egy nő rongálta meg az autókat oly módon, hogy az autók mellett elhaladva a kezében tartott ismeretlen tárggyal végigkarcolta azok motorháztetőjét.
A nő később folytatta a karcolásokat, és most hétfőn további két autót is megrongált. A nyomozók végül csütörtökön a Táncsics Mihály utcában fogták el. A 69 éves pécsi nő gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és elmondta, hogy az autókat a kulcscsomójával karcolta meg, valamint azt is, hogy nagyon megbánta, amit tett.
Rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz ellene a Pécsi Rendőrkapitányság.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.