szerző:
hvg.hu/MTI

A férfi több közlekedési szabályt is áthágott, ezzel veszélybe sodorta a többi, szabályosan közlekedő autóst, és úgy tűnt, hogy még büszke is magára.

Mi is megírtuk, hogy a napokban egy autós őrült módjára száguldozott az ország egyik legforgalmasabb négysávos útján, mindezt ráadásul videóra is vették. A sofőrt egy, az anyósülésen utazó társa kamerázta, aki néha vihogva próbálta lassításra bírni az illetőt, de nem járt sikerrel.

A férfi több közlekedési szabályt is áthágott, és közvetlenül veszélyeztette a saját és a többi autós életét is. A videót a Jobbik Ifjúsági Tagozata töltötte fel a Facebookra, és azt ígérték, feljelentést tesznek az ügyben.

Kedden a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság már azt közölte, hogy hétfőn nyomozást indítottak közúti veszélyeztetés gyanújával.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!