A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az ezen tárgyakra lecsapó tehetős vásárlók egy darabka autósport történelmet vihetnek haza.
A német pilóta rajongói szinte mindent megadnának egy-egy Schumi ereklyéért, így vélhetően villámgyorsan új gazdára talál majd ez a most eladósorba került eredeti bukósisak.
A karbonszálas Schuberth RF1-et 2005-ben viselte az akkor Ferrarinál versenyző Schumacher, aki a kézjegyével is ellátta a sisakot. Az ereklye február 6-án az RM Sotheby's párizsi árverésén keresi majd új gazdáját, akinek az előzetes becslések szerint 40-50 ezer euróval (12,7-15,9 millió forint) lesz vékonyabb a pénztárcája.
Ugyanezen az árverésen kerül kalapács alá Ayrton Senna ugyancsak eredeti bukósisakja. Az 1990-es szezonból származó sisakkal a háromszoros világbajnok brazil pilóta a McLaren MP4-5b-ben ülve versenyzett. A Rheos sisak várhatóan 80-120 ezer eurós (25,5-38,2 millió forint) áron cserél majd gazdát.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.