„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A ferihegyi gyorsforgalmi úton haladó Fiat Puntóba hátulról belement egy másik autó, amelynek vezetője eszméletét vesztette, de a másik sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. december 17-én 6 óra körül a Ferihegyi repülőtérre vezető úton egy – a Köki Terminál irányába haladó – fekete Fiat Punto típusú autó forgalmi okokból vészfékezett. Ekkor a mögötte haladó ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú gépkocsi hátulról a Fiat Puntónak hajtott. A Fiat vezetője a baleset következtében eszméletét vesztette, az ismeretlen típusú autó vezetője pedig segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A rendőrség azt kéri, hogy aki a közlekedési balesetnek részese vagy szemtanúja volt, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.