Rendszám a kazánban, matrica lekaparva – pillanatok alatt alkatrész lesz a lopott autóból
A rendőrség kapott el egy párost, akik legalább hét lopott autót bontottak szét egy pilisvörösvári garázsban.
hvg.hu
A 40 éves piliscsabai S. Zsolt és társa, a 44 éves pilisvörösvári P. Tamás egy garázsban akarta szétszedni, majd eladni annak az autónak az alkatrészeit, amelyet még tavaly lopott el egy eddig ismeretlen személy Budapest XII. kerületéből.
A fővárosi rendőrség gépjárműbűnözés elleni nyomozói a lopást követő nyomozás során eljutottak egy pilisvörösvári műhelyhez, ahol az orgazdák a jármű szétbontásán dolgoztak. Bár alig pár óra telt el a kocsilopás óta, addigra már eltávolították az autó szélvédőjéről a regisztrációs matricát, illetve a szétszedett alkatrészekről a beazonosításra alkalmas jelzéseket. A rendszámtáblákat összehajtották, és a garázsban lévő kazánba tették.
A nyomozók a két férfit elfogták, majd a kutatáskor olyan technikai eszközt találtak, ami az autó által sugárzott jeleket blokkolta, továbbá több mint 100 járműalkatrészt, autólopáshoz használt egyéb eszközöket, valamint egy olyan autót is lefoglaltak, amelyet Csehországban köröztek. A rendőrök megállapították, hogy a garázsban nem csak egy járművet bontottak szét, hanem legalább hét – korábban ellopott – autót.
A két férfi ellen orgazdaság miatt indult nyomozás, amely most lezárult, az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére – írja a police.hu.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.