Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A 49-es kilométerszelvénynél volt a lezárás.
Egy leszakadt felsővezeték miatt teljes szélességében lezárták az M1-es autópályát pénteken – közölte a rendőrség a honlapján.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 49-es kilométerszelvénynél volt a lezárás. A sztráda mindkét oldalának minden forgalmi sávját lezárták a rendőrök.
Az Útinform azt írta: aki teheti, Tatabánya és Bicske között az 1-es főutat válassza mindkét irányban.
Frissítés: már nincs lezárás.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.