Minden autós réme, hogy amikor az autópálya-dugó végén várakozik, hátulról belehajthat egy figyelmetlen kamionos. Pedig a technika mai állása mellett az ilyen szerencsétlenségek jórészt megelőzhetők lennének. A kamionok korszerűbb automata vészféke azonban azért nem terjed elég gyorsan, mert nehézkes a nemzetközi egyeztetés, ennek pedig az is a hátterében áll, hogy szegényebb országokban a fuvarozók – főképp a kisebb cégek – nem szívesen költenek ilyesmire.
A vészfék 2015 óta kötelező, de az előírt műszaki megoldásoknak csak mozgó akadályra kell reagálniuk, mert amikor évekkel ezelőtt kidolgozták a szabályt, az akkori rendszerek bizonytalanok voltak az álló autók észlelésében. Ma már a nagy gyártók – a MAN, a Volvo, a Daimler – olyan vészf szolgálnak, amelyek akkor is lefékezik a kamiont, ha veszteglő autóhoz közeledik. A hamburgi Der Spiegel a Daimler példájára hivatkozik: a rendszer 4500–6000 eurós felárat jelent, ami a 100 ezer eurós teherautók esetében is érezhető többlet. Németországban a vevők 80, ám külföldön csak a 40 százalékuk rendeli meg ezt az extrát.
A német autópályákon ebben az évtizedben 36-ról 45 százalékra nőtt a külföldi kamionok aránya. Ezért is érthető, hogy releváns német kezdeményezésekben nincs is hiány, csakhogy az efféle közlekedésbiztonsági felszerelések kötelezővé tételében az EU illetékes, az pedig átadta a felelősséget az ENSZ európai gazdasági bizottsága (UNECE) közlekedési munkacsoportjának. Ott 56 állam és az európai gazdaság képviselőinek kellene dűlőre jutniuk. Nem csoda, hogy csak lassan érlelődik a megegyezés az autógyárakkal és a szegényebb országokkal, illetve azokkal, amelyekben nem olyan nagy a nemzetközi kamionforgalom. A tét pedig nem csekély. Az újabb vészfékasszisztensekkel szinte az összes ráfutásos baleset megelőzhető lenne, ami a hamburgi lap szerint nem kevesebbet jelentene, mint hogy a német autópályákon minden tizedik haláleset elmaradna.
Amíg az automatákban nem lehet teljesen megbízni, addig a sofőröket kellene rábírni, hogy figyelmesebbek legyenek. Németország északi részén, a forgalmas A1-es autópályán leleményes módszert alkalmaznak az oldenburgi rendőrkapitányság emberei: videóval leplezik le azokat, akik telefonálnak vagy más módon terelik el a figyelmüket. A kéttagú járőr feltűnés nélküli furgonban teljesít szolgálatot. A tetőn létra utazik, mintha iparosok mennének dolgozni. A létra nagyjából a kamionok vezetőfülkéjének magasságában van, így onnan közönséges sportkamerával elkészíthető a mozgóképes bizonyíték. A rendőrök a saját visszapillantó tükrükből figyelik, melyik kamion mellé húzódva érdemes bekapcsolni a kamerát.
A cikk a HVG hetilap 2019/35. számában jelent meg. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, keresse a Tech + tudomány rovatot a hetilapban és kövesse a HVG Tech Facebook-oldalát.