Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Egy adószakértő szerint téves a NAV jogértelmezése, mely szerint kerekítve kell kiküldeni a gépkocsik után fizetendő összeget, mert akár adóhiánya is keletkezhet a befizetőnek.
A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat idén már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el – hívta fel a figyelmet múlt heti közleményében a hatóság, hogy ne érjen senkit meglepetésként a változás. A csekkeken szereplő összegekkel azonban sikerült meglepniük az autósokat, mert esetenként többet kell fizetniük. A Vezess.hu cikke ezt azzal magyarázza, hogy a gépjárműadó éves összegét ezer forintra kerekítve kell megfizetni, így az első és a második félévi összeg is az ezer forintra kerekített összeg fele.
Angyal József adószakértő a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy a NAV helytelenül próbálja meg ezer forintra kerekítve beszedni a gépjárműadót. A gépjárműadót ugyanis nem az autósok vallják be, hanem a hivatal veti ki, ezért a pontos összeget kellene megfizettetni. Már a bevallásokban is ezer forintra kellene kerekíteni – azonban a törvény ezt nem szabályozza kellően.
A most kiküldött értesítések végeredménye könnyen lehet az is, hogy a kerekítés miatt az adózónak túlfizetése lesz, illetve a lefelé kerekítésnél adóhiánya, ami problémákhoz vezethet. A határozatokat vissza kellene vonniuk, és újakat küldeni – véli az adószakértő.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.